kubi

Itt megismerheted a többieket, illetve Te is bemutathatod kedvenceidet. Úgy működik mint egy kisebb blog.

Moderátor: Axolotl moderátor

kubi

HozzászólásSzerző: kubi » 2016.08.17. 20:50

Szaisztok!
Köszönöm a befogadást, Roxána vagyok és már 2-3 éve beleszerettem az axolotlokba, de eddig nemigen engedhettem meg magamnak, hogy tartsak is. De amint ez lehetővé vált, egyből elkezdtem részletesebben is utánuk olvasni, hogy mit szeretnek, mi kell nekik az akváriumba, mit esznek stb. Eleinte egy ismerősömmel is sokat beszéltem, kiről tudtam hogy tartott pár példányt régebben s ő is adott tippeket. Lényegében így találtam rá erre az oldalra is aminek nagyon örülök, mert rengeteget hasznos információt és tapasztalatot olvashattam ami sokat segített/segít. Amint minden meglett, s úgy éreztem készen állok én és az akvárium is (ami egyenlőre még csak egy 56x26 cm-es alapú, de a későbbiekben, mindenképp beszerzek egy nagyobbat), el is néztem a kedvencek boltjába s megvettem első kis 13 cm-es vadas színű axoltolom, kinek egyik oldalt nincsenek meg teljesen a lábai. Nem tudom mi történhetett vele, de részben ezért is választottam őt testvérei közül. Illetve a kopoltyújának is még van hova szépülnie. Jelenleg az akvárium egyetlen lakója de majd szeretnék mellé egy társat is, hogy ne legyen egyedül illetve almacsigákat, amint kapható lesz az üzletbe. (jelenleg kifogytak) Mióta megvan szépen eszik, úszkál, mászkál (bár hiányossága miatt nehezebben) és a lábai is kezdenek szép lassan visszanőni :)

Itt van pár kép az axiról
http://kepkezelo.com/images/hgdwoldpbuschjwkwrl1.png
http://kepkezelo.com/images/y8rnp2pnjwu2btah1g53.png
http://kepkezelo.com/images/qu54n7d0t5b3qmkxnjix.png
kubi
Fórumozó
 
Hozzászólások: 15
Csatlakozott: 2016.08.15. 03:42

Re: kubi

HozzászólásSzerző: kubi » 2016.10.23. 02:41

Előzőleg feltöltött képek róla:
Kép
Kép
Kép

Mára már sokkal szebb s pár centivel gyarapodott is :)
Néhány kép róla:
Kép
Kép
Kép
kubi
Fórumozó
 
Hozzászólások: 15
Csatlakozott: 2016.08.15. 03:42


Vissza: Bemutatkozás

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron