Betegségek és halál a gazdi szemszögéből

Moderátor: Axolotl moderátor

Betegségek és halál a gazdi szemszögéből

HozzászólásSzerző: Sendy » 2012.06.08. 09:36

Betegségek és halál a gazdi szemszögéből

Ebben a topikban megpróbálok némi tanácsot adni Nektek, hogy hogyan is mennek ezek a szomorú dolgok. Ezek a saját tapasztalatimból épülnek fel, lehet más nem ért vele egyet, máshogy kezeli. Nem vagyunk egyformák. Egy axihoz talán nem fűződik akkora szeretet mint egy olyan állathoz aki a szívünkhöz nőtt, aki szeretett minket, akiért érdemes volt minden nap hazamenni. Én már megjártam mindet, olyanokat vesztettem el, akiknek éveket adtam volna az enyémből, ha tehettem volna, gondolkodás nélkül. Volt eutanáziánk is, de volt hogy életért küzdöttem és orvossal a fülemen próbáltam újraéleszteni állatkámat, mert még láttam esélyt, és olyan hirtelen romlott az állapota, hogy csak az járt a fejemben, hogy meg kell mentenem, hisz napok óta nem alszok miatta, óránként etetem, itatom, inhalálunk, szívom az orrát hogy életben maradjon, van még benne erő és bennem is, megcsináljuk... és rendbe fog jönni, de nem sikerült. Nem is akkor fájt, hisz megijedni nem volt időm, tettem, amit csak meg tudtam érte tenni, gépiesen akár egy robot, könnycsepp nélkül, de kénytelen voltam végignézni haláltusáját. És mikor felfogtam hogy vége, mikor már 2 perce nem dobbant a szíve akkor szakadt rám az elmúlt napok fájdalma, és a tehetetlenség érzése, hogy vajon, ha ez vagy az, vagy ha..... meg lehetett-e volna menteni. Ezekhez van hogy évek kellenek, és van hogy utólag látja be az ember, hogy lehetett volna máshogy talán jobban is dönteni. Ezekről írnék kicsit.

Valószínűleg tudjátok, hogy a halálnak lelki szempontból 5 fázisa van.
1. elutasítás
2. düh
3. alkudozás
4. depresszió
5. belenyugvás

Minthogy nem velünk történnek meg az események, hanem valaki olyannal akit szeretünk, így a fázisok kicsit átalakulnak, de azért a fő váza megmarad.

Hogyan jutunk el az egyes fázisokig?

Alapvetően az út elég sablonos az egyes pontig az elutasításig. Az állat elkap valami kisebb betegséget, amikor fel se merül, hogy már nem lesz velünk sokáig. Ilyenkor nyugodtak vagyunk, járunk kezelésekre, pozitívan gondolkodunk. Sajnos hajlamosak vagyunk ilyenkor pozitívabban látni az állat helyzetét, mint amilyen ténylegesen.
Idővel pedig jön majd vagy a felismerés, vagy az orvosi eredmény, hogy bizony ebből könnyedén halál lehet, vagy nem sok esély van a gyógyulásra. Rosszabb esetben egyből ezzel a fejezettel kezdünk.
Ekkor jön az elutasítás, van akinél rövidebb, van akinél hosszabb. Amikor nem hisszük el, hogy tényleg ilyen súlyos a helyzet, nem hisszük el, hogy pont a mi kedvencünkkel történik ez, és szentül hisszük, hogy az orvos valamit benézett.
Utána jön a düh, hogy miért pont a mi kedvencünk, miért pont így, ha már el kell mennie, miért nem szépen álmában, fájdalommentesen, miért?
Aztán máris ott az alkudozás amikor megpróbáljuk a lehetetlent is. Hátha van még egy gyógyszer, hátha van még idő, hátha meggyógyul, mindent megteszünk. Nálam ez szokott sokáig tartani, hisz a remény hal meg utoljára.
Ezt követi a depresszió, amikor már látjuk, hogy hiába minden. Ilyenkor jönnek a sírások, ilyenkor alakul ki az, hogy nem szívesen töltünk időt az állattal, mert nem akarjuk látni, ahogy szépen lassan elmegy. Persze ettől még ugyanúgy foglalkozunk vele, de már azzal a tudattal, hogy sajnos ennek hamarosan vége lesz, és jön a nehéz kérdés: magától esetleg kínszenvedéssel menjen el, vagy kevésbé fájdalmas módon, hisz ez már nem élet.

A döntés meghozása

Ha igazán nagyon szeretjük a kedvencünket, akkor ezt a döntést nagyon nehéz meghozni. Nekünk jobb, ha az állat magától megy el (pláne ha nem látjuk), nem mi "öljük meg", mert ezt mi nem tudnánk feldolgozni, nem akarunk gyilkosok lenni. Másrészről, akkor az állat és a sors szabja meg az időt, nem mi, nincs az a nyomasztó érzés, hogy de lehet még élt volna x napot, hetet... vagy valamennyit. Nem tudhatjuk, hogy mennyit. Ha tudjuk, érezzük valahol mélyen, hogy az állatnak jobb lenne az altatás, mert tényleg nem fog már meggyógyulni ebből, akkor nem segíteni rajta önzőség. Inkább viseljük el a lelki terhet, a gyilkolást, azt hogy mi nem tartottunk ki, de ő még élt, hogy lemondtunk róla, hogy szemét alakok vagyunk... ilyenkor sokminden eszébe jut az embernek, ami nem is igaz, hisz ez nem gyengeség jele, hanem azé, hogy annyira szerettük kedvencünket, hogy tényleg bármit megtettünk, hogy a lehető legszenvedésmentesebb, legjobb élete legyen. Sokkal rosszabb végignézni ahogy utolsó levegővételét veszi, ahogy szenved a fájdalomtól, hogy magánkívül van, vagy ahogy épp fulladozik az állat és nem tudjuk megmenteni, és csak látjuk szenvedni, látjuk a haláltusáját, miközben mondjuk fájdalomentesebben is elmehetett volna, megtartva némi méltóságát.
Hogyan hozzuk meg a döntést?
Lesz majd egy tiszta gondolat, amikor tudjuk hogy ez lenne a legjobb döntés. Utána a lelkünk, szívünk egyből tiltakozni fog, és jön a belső vívódás. Másra sajnos nem számíthatunk, mindenki hárítani szokta az állásfoglalást ebben az ügyben. Orvosokra se nagyon számítsunk, ők nem segítenek a döntés meghozásában, hisz nem ez a tisztük. Tőlük meg lehet kérdezni, hogy vajon mennyi idő van hátra, mennyire vannak fájdalmai, mit lehet még tenni, mennyit használ. Ezekre nagyjából tudnak válaszolni, de a döntésedben nem segítenek, csak azt fogják tenni amit kérsz tőlük. Mi is látni fogjuk, hogy ez élet még, vagy már csak egy haláltusa és szenvedés. Ha már belül érezzük a döntést, kimondani, aláírni az eutanázia papírt kínszenvedés. Nyugodtan hagyjunk magunknak pár percet átgondolni a következőket:
- az állatnak milyen az életminősége? Élet ez még neki vagy csak szenvedés?
- tudtok csillapítani a fájdalmán, van értelme?
- egy axinál nem, de egy magasabb szocializációjú állaton látni: akar-e még élni? (amikor a döntést meghozzuk, ők érzik, érzik a vívódást és látszólag mutatják, hogy élni akarnak, ezért nehéz a döntést meghozni, így az elmúlt napokra gondoljatok, ne a pillanatnyi helyzetükre)
- az állatnak mi lenne a jobb?
- nem csak önzőségből nem akarod elaltatni, próbálod hárítani a döntést? - ne légy önző, zárd ki magad, zárd ki a szíved és a fenti kérdésekre válaszolj őszintén, és szerettedet nézd csak, neki mi lenne a jobb
- úgy érzed hogy szabadulnál tőle, bárcsak lenne már vége az egésznek, hogy ne terheljen? - ez természetes, ezt az érzést ne vedd figyelembe, ez ne segítsen a döntésben, mert később lelkiismeret furdalásod lesz, még akkor is ha helyesen döntöttél.
Ezek után válaszolnunk kell a dokinak, és ki kell mondani a döntésünket. Ha az eutanázia, akkor nagyon nehezen és fájdalmasan fog menni. Nem szégyen elpityeregni orvosnál.
Ennél csak egy nehezebb van, amikor magunk csináljuk a nehezét, a legfájdalmasabb részét. Axiknál orvos nem fog eutanáziát csinálni, ránk fog ez a nagyon fájdalmas feladat hárulni.
Egy nagyon fontos: azt semmiképp se csináljuk, hogy úgy hárítjuk a döntést és a tetteket, hogy bár tudjuk hogy lépni kéne, de hagyjuk az állatot magában, hogy oldja meg a haláltusát ahogy akarja. Nincs rosszabb mint egyedül meghalni, gondoljatok a saját helyzetetekre. Igaz egy axi nem olyan, de nekem volt olyan állatom az ölembe feküdt bele meghalni, vagy aki megvárta hogy felébredjek, addig kitartott, aztán látszott, hogy amikor kézbe vettem, megnyugodott és nem küzdött tovább.Ha haljon meg magától az állat (mert ez a döntésetek, vagy nincs lehetőség eutanáziára, mert annyira hirtelen romlott az állapota, pedig volt még némi remény), akkor segítsétek végig a haláltusáját, hogy a lehető legkönnyebb legyen, vagy hozzátok meg a döntést és intézkedjetek.

Az utolsó fázis, a belenyugvás nekem mindig a halál után volt. Hol pár nap, hogy még aznap. Ilyenkor a hiány, a fájdalom, a helyes döntés firtatása, és némi nyugodtság a jellemző. Van aki ilyenkor még dühös magára, de ő is meg fog nyugodni. Ha a leírtakat nagyjából követtétek, a kérdésekre válaszoltatok, és azoknak megfelelően cselekedtetek, bizonyára jól döntöttetek, de ezt nektek kell eldönteni, ti választásotok volt, amin nem lehet már módosítani.
Ha úgy érzitek rossz döntés volt, mérgesek vagytok magatokra, sírva dühöngtők, csapkodtok (van aki ilyen), akkor üljetek le és gondoljátok át az eseményeket, tegyétek fel ismét a kérdéseket, hogy hogyan döntenétek, ekkor meg fogtok nyugodni, ha jól döntöttetek.

És hogy folytatodik az élet tovább?

Sokan úgy érzik, ha csak egy állatkájuk volt, hogy nincs miért hazamenni, üres a lakás, kihűlt, rideg, nincs benne élet. Ez majd idővel enyhülni fog. Próbáljunk kicsit felejteni, kicsit magunkkal foglalkozni, saját lelkünk kényeztetni. Ilyen egy új állatka is, aki feledteti velünk a fájdalmakat, és újra nagy örömöt hoz és elfoglaltságot, de vegyük figyelembe magunkat, hogy mennyit tudunk elviselni. Ő is lehet meg fog betegedni, meg fog halni, esetleg még rosszabb lesz a helyzet mint az előző, ki fogjuk-e bírni. Van aki besokall. Eleinte nem értettem azokat, akik mondták hogy többet ők nem vesznek állatot, max csigát vagy halat, mert azokat kibírják, ha meghalnak. Most már én is eljutottam erre a szintre, megértem őket, valszeg soha nem lesz többé patkányom, pedig a szívem szakad meg mikor látom valakinek a patkányát, hogy milyen jó lenne, milyen édes, milyen aranyos, okos...

Tanulság:
Van érv a "természetes halál" és az eutanázia mellett bőven. Mindenki másképp gondolkozik, más húzza meg a döntési határt. A lényeg, hogy döntsünk mindenképp, ne csináljuk, hogy nem döntünk. Ha nem teszünk semmit, az is egy döntés része legyen és fogadjátok el.

Összefoglalva az főbb jellemzőket

Azt az esetet veszem alapul, amikor semmi esély a gyógyulásra, vagy nagyon nagyon nagyon kevés (ez már általában csak a szívünk diktálja), az állatnak fájdalmai vannak, szenved:
Természetes halál:
- nem nekünk kell dönteni, nem mi szabjuk meg a halál idejét (önzőségből ne hárítsuk a döntést a természetre, mert az lemondás)
- nem kell ott maradnunk, végignéznünk (ez önzőség ha ezt tesszük)
- az állat szenved, már nem élet esetleg neki
- végig kell néznünk a fájdalmas szenvedést ha nem vagyon önzők és vállaljuk a döntést
- fájdalmas haláltusát kell átélnie az állatnak
Eutanázia:
- meg kell vívnunk a lelkünkkel hogy az állatnak jobb-e így (önzőségből ne altassunk el, az állat érdekeit nézd, ne a sajátod)
- az állat nem szenved halálig fölöslegesen
- az állat méltóságteljesen mehet el fájdalommentesen, nincs haláltusa

Remélem a leírtak segítenek másnak felismerni, hogy hol tart, és végigsegíti ezen szomorú eseményen. Ezek a tanácsok, volt akinek már segítettek. Aki úgy érzi, válaszolhat, adhat tanácsot, szemléletet a témában, vagy ha valaki úgy érzi, megkereshet privát üzenetben is ha lelki problémái vannak. Annyit kérnék, hogy ebbe a topikba ne írkáljatok olyanokat, hogy "elaltassam, vagy sem?" "vagy hogy milyen szomorú vagyok, valaki vígasztaljon meg" Ilyenekben egyrészt úgy sem fogunk válaszolni, másrészt ez nem is az a topik. Itt a lelki feldolgozáshoz, a döntéshez szükséges általános tanácsokat információkat lehet megosztani.

Kérlek titeket, ha esetleg kérdéses lenne, hogy az adott dolog amiről írni szeretnél idevaló-e, előbb kérdezz meg!
Sendy
Minél több embert ismerek meg, annál jobban szeretem és tisztelem az állatokat.
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Avatar
Sendy
MAF tanácsadó:
MAF tanácsadó:
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1550
Csatlakozott: 2010.12.05. 00:24
Tartózkodási hely: Tatabánya

Vissza: Egészségügyi kérdések

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron