SOS kérdések

Moderátor: Axolotl moderátor

Re: Piros folt és faroksérülés

HozzászólásSzerző: Frui » 2017.02.04. 11:43

Belzebub » 58 perccel ezelőtt írta:Üdv.
Ha rendbe is jön óriási munka van előtted.
Nekem még semmilyen megbetegedésem nem volt 2év axizás alatt, ezért ebben nem tudok segíteni sokat...
Köszönhető ez annak is szerintem, hogy amit lehetett megtettünk már az elején értük. Jó szűrés, rendszeres takarítás, hely kialakítása, jó étrend és a felelősségtudat.
Tanácsokat jól fogadd meg amit majd írnak, akár hogy is lesz megfogalmazva, segíteni akarnak!
Taposó végek sötétsége szaporodásra utal és a kergetőzés is, ezeket az alap dolgokat úgy gondolom tudnod kellene ha tartasz ilyen állatot. Etetésnél, főleg ha félnek az állattól előfordul, hogy a maradék bent marad. Valószínű ezért is ilyen a vized. Gondolom látod azt, hogy nincs minden rendben, vagy kevés dolog inkább. Amíg más eteti én javaslom ennek elkerülése végett, hogy kapjanak élő halat, majd ők levadásszák ha túlélik ebben a vízben ideig-óráig.
Mindenképp kezdened kell valamit a vízzel, szűréssel, takarítással, és nagyobb helyet biztosítani nekik. Kezdetnek jó 70%vízcsere kezelt, beállított vízzel.
Drukkolok az állatért és próbálj meg mindent megtenni lehetőségekhez mérten, hogy boldog állatok legyenek!
Sok sikert!

Köszönöm szavaid, megfogok fogadni mindent amit mondanak!
Tudom,hogy a fekete köröm az ivarérettséget jelzi, csak gondoltam minden hasznos infót leírok ahhoz,hogy megfelelő tanácsot kapjak.
Rajta vagyok a nagyobb akvárium beszerzésén illetve szűrőrendszer vásárlás is tervben van.
Frui
Fórumozó
 
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: 2017.02.02. 20:07

Re: Piros folt és faroksérülés

HozzászólásSzerző: Belzebub » 2017.02.04. 12:55

Az jó ha tervbe van, addig is sűrűbben cserélj vizet és mulmozást alaposan csináld meg. Vízre figyelj nagyon, rossz vízbe hamarabb felüti a fejét a fertőzés. Ajánlom az aukciós oldalak böngészését ha nem vagy eleresztve új cuccokra beruházni, érdeklődj meg mindent mielőtt megvennéd. Egész jól be lehet vásárolni kicsi összegből és alapos takarítás, fertőtlenítés után használható minden. Remélem hamar helyreáll és jön segítségnyújtás is a farok elvesztése miatt.
Belzebub
Fórumozó
 
Hozzászólások: 6
Csatlakozott: 2017.01.27. 14:36

Re: Piros folt és faroksérülés

HozzászólásSzerző: Maya » 2017.02.04. 22:27

Frui » Tegnap, 20:47 írta:Bocsánat a késésért, és a képminőségért is elnézést. Még mindig nem mertem haza szállitani ilyen állapotba a kicsinyeim. Amit tudni kell róluk: Áprilisban lesznek egy évesek,két különböző helyről vásároltam őket. Az elmúlt hónapban kezdtem észre venni,hogy befeketedett a körme a fehérnek(gondolom a vadasnak is,de nem látom olyan fekete :) )
Néha kergetőznek az akviba,de semmi komolyabb nem volt eddig, sőt a fehér volt a dominánsabb eddig. A képen látszik hogy be is szineződött a víz(gondolom a farok válás után) amit próbáltam a lehető legjobban kihalászni.
Sajnos nem tudom anyósom hogy eteti őket most(mert fél tőlük)..
Amikor be pirosodott a farka akkor volt egy 40% vizcsere, amikor levált a farka megpróbáltam kihalászni a farok darabokat illetve savanyitottam a vizen egy csipet sóval,nehogy el fertőzzön.

Ugye rendbe fog jönni?

Szia!

Kellett egy egész nap, hogy megnyugodjak és olyan választ sikerüljön írnom, amely nem tartalmaz kellően csúnya szavakat.

Ekkora területigénnyel rendelkező állatokat nem tartunk ilyen kis helyen. A válasz a képen látható, sokkal nagyobb ezeknek az állatoknak a területigényük. Ha nincs meg az életfeltételeikhez szükséges terület stresszelik és frusztrálják egymást aminek a képen látható az eredménye, hogy az egyik egyszer csak félbeharapja a másikat. Ez nem egy véletlen odakapás, ez egy direkt támadás volt a másik részéről és a jövőben akármennyiszer frusztrált lesz az állat neki fog esni a másiknak míg az meg nem hal (lábakat, kopoltyút szakít le, hasba beleharap). A teendő SOS különválasztani a két állatot, a sérültet pedig hűteni ezerrel. Tehát kapjon egy 10-20 literes karantént amit jégakkuval tudsz hűteni, jó lenne 18fokon vagy alatta tartani. Ha felgyógyul, sosem lesz a farka ugyanolyan, emiatt az úszása is esetlen lesz, egy jóval nagyobb akváriumra lesz szükséged, mert ez a méret jelenleg állatkínzás.

A víz pedig a gyenge szűréstől és a megterhelt bomlástermékektől ilyen. Nagyon sürgősen nagyobb vízcsere kéne és jobb minőségű és teljesítményű szűrés, mert jelenleg szemmel láthatóan a nitrit és nitrát érékek az egekben vannak, ami mérgezi az állatokat.

Minek kellet a só? Valaki magyarázza meg nekem egy édesvízi állatnak mi szüksége van sósvízre, milyen szerve van erre szakosodva hogy kiválassza a vízben lévő sót? Ebben az adott mennyiségben semmit nem "savanyít" (?!) és semmit nem használ, egyszerűen felesleges, ami tovább roncsolja az állat állapotát.

Az axi gyógyulni fog, de sosem lesz ugyanilyen. Gombásodásra, fertőződésre kell figyelni.
Az elfehéredő rész el fog halni és le fog esni még a farokból.

Üdv,
Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Avatar
Maya
Adminisztrátor
MAF tanácsadó:
MAF tanácsadó:
MAF Ajánlásával:
MAF Ajánlásával:
 
Hozzászólások: 1014
Csatlakozott: 2012.03.18. 22:46
Tartózkodási hely: Dány

Re: Piros folt és faroksérülés

HozzászólásSzerző: Maya » 2017.02.04. 22:33

Frui » Ma, 10:43 írta:
Belzebub » 58 perccel ezelőtt írta:Üdv.
Ha rendbe is jön óriási munka van előtted.
Nekem még semmilyen megbetegedésem nem volt 2év axizás alatt, ezért ebben nem tudok segíteni sokat...
Köszönhető ez annak is szerintem, hogy amit lehetett megtettünk már az elején értük. Jó szűrés, rendszeres takarítás, hely kialakítása, jó étrend és a felelősségtudat.
Tanácsokat jól fogadd meg amit majd írnak, akár hogy is lesz megfogalmazva, segíteni akarnak!
Taposó végek sötétsége szaporodásra utal és a kergetőzés is, ezeket az alap dolgokat úgy gondolom tudnod kellene ha tartasz ilyen állatot. Etetésnél, főleg ha félnek az állattól előfordul, hogy a maradék bent marad. Valószínű ezért is ilyen a vized. Gondolom látod azt, hogy nincs minden rendben, vagy kevés dolog inkább. Amíg más eteti én javaslom ennek elkerülése végett, hogy kapjanak élő halat, majd ők levadásszák ha túlélik ebben a vízben ideig-óráig.
Mindenképp kezdened kell valamit a vízzel, szűréssel, takarítással, és nagyobb helyet biztosítani nekik. Kezdetnek jó 70%vízcsere kezelt, beállított vízzel.
Drukkolok az állatért és próbálj meg mindent megtenni lehetőségekhez mérten, hogy boldog állatok legyenek!
Sok sikert!

Köszönöm szavaid, megfogok fogadni mindent amit mondanak!
Tudom,hogy a fekete köröm az ivarérettséget jelzi, csak gondoltam minden hasznos infót leírok ahhoz,hogy megfelelő tanácsot kapjak.
Rajta vagyok a nagyobb akvárium beszerzésén illetve szűrőrendszer vásárlás is tervben van.

Egy észrevételem lenne. Párzás céljából nem kergetőznek. Párzáskor az éjszaka leple alatt történik egy kölcsönös egymás-körüli tekergőzés ami inkább kígyókra hasonlít. Ez egy alig 10-20 perces esemény egy párnál. A kergetőzés az esetek 99% nem a párzási szándék. Másfelől a párzásuk soha sem egyoldalú, a hímnek és a nősténynek is külön-külön késznek kell lennie rá.
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Avatar
Maya
Adminisztrátor
MAF tanácsadó:
MAF tanácsadó:
MAF Ajánlásával:
MAF Ajánlásával:
 
Hozzászólások: 1014
Csatlakozott: 2012.03.18. 22:46
Tartózkodási hely: Dány

Beteg axi SOS új gazdát keres

HozzászólásSzerző: Sly » 2017.02.24. 09:31

Sziasztok!

Tudom, hogy nem ez a megfelelő topik (az adok-veszekbe is betettem), de hátha ezt előbb olvassa valaki...
Sürgősen új gazdát keresek kb 1 éves, vadas színű, 14 cm-es BETEG aximnak, Samunak.
Én már december közepe óta próbálom jobb formába hozni, de úgy látom hiába... Borzasztóan sovány és a kopoltyúja is borzalmasan néz ki.
Most végső elkeseredésemben megpróbálok egy olyan új gazdát keresni, aki talán megmentheti... mert sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkezik, mint én.
Ha van ilyen ember kérem jelentkezzen a rachlet@freemail.hu címen.
Helyileg Várpalotán vagyunk, de 50 km-es körzetben el tudom vinni.

Köszönöm

Sly
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Maya 2017.02.24. 11:57-kor.
Ok: Nem adtál meg témacímet, a hibát javítottam de, kérlek olvasd el a házirend erre vonatkozó részét!
Sly
Fórumozó
 
Hozzászólások: 36
Csatlakozott: 2016.04.02. 18:36

Re: Beteg axi SOS új gazdát keres

HozzászólásSzerző: Maya » 2017.02.24. 12:01

Sly » Ma, 08:31 írta:Sziasztok!

Tudom, hogy nem ez a megfelelő topik (az adok-veszekbe is betettem), de hátha ezt előbb olvassa valaki...
Sürgősen új gazdát keresek kb 1 éves, vadas színű, 14 cm-es BETEG aximnak, Samunak.
Én már december közepe óta próbálom jobb formába hozni, de úgy látom hiába... Borzasztóan sovány és a kopoltyúja is borzalmasan néz ki.
Most végső elkeseredésemben megpróbálok egy olyan új gazdát keresni, aki talán megmentheti... mert sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkezik, mint én.
Ha van ilyen ember kérem jelentkezzen a rachlet@freemail.hu címen.
Helyileg Várpalotán vagyunk, de 50 km-es körzetben el tudom vinni.

Köszönöm

Sly

Szia!
Ha a szállítást meg tudjuk oldani átvenném. Budapesten vagy Sülysápon tudok érte menni. Ha borzasztóan sovány, akkor már rég elkellett volna kezdeni egy átlag antibiotikum kúrát. (A gyógyszer amit alkalmazunk megtalálható kutya-macska állatorvosnál is, nemcsak egzotikus állatorvosnál). Mert van egy pont amettől az állat már nem megmenthető, ha azon a ponton átesik a súlyvesztésben, már nem lehet visszarángatni az életbe.

Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Avatar
Maya
Adminisztrátor
MAF tanácsadó:
MAF tanácsadó:
MAF Ajánlásával:
MAF Ajánlásával:
 
Hozzászólások: 1014
Csatlakozott: 2012.03.18. 22:46
Tartózkodási hely: Dány

Re: Beteg axi SOS új gazdát keres

HozzászólásSzerző: Sly » 2017.02.24. 14:57

Maya » Ma, 11:01 írta:

Szia Maya!
Decemberben, amikor elkezdődött a dolog (rossz étvágy és csúnya kopoltyú) elvittem orvoshoz. Akkor megállapították (labor vizsgálat), hogy parazita van benne, amit klionnal kikezeltünk. És metilénkéket is kellet használnom, mert a labor gombát is kimutatott. Ezután hihetetlen étvágya lett, nagyon örültem. Majd 1 héttel később visszaesett. Az élő halon kívül semmit sem hajlandó megenni (mondjuk tegnap azt is kihányta). A kopoltyúja azóta is borzalmas. Gubbaszt egész nap a barlangban. Volt 10 napos antibiotikumos kezelése is február elején (valami gyulladás csökkentő), de nem vettem észre, hogy javulna. Mostanra jutottam el addig, hogy nem tudom mitévő legyek... :( :(

image1.jpeg
3 neonhal megevése után is ilyen sovány...

image2.jpeg

image3.jpeg
Sly
Fórumozó
 
Hozzászólások: 36
Csatlakozott: 2016.04.02. 18:36

Re: Beteg axi SOS új gazdát keres

HozzászólásSzerző: Maya » 2017.02.24. 18:21

Sly » Ma, 13:57 írta:

Antibiotikumból axinál minimum 3 hónapos a kezelés időtartama. Ennél rövidebb időre bele sem érdemes kezdeni, de van amelyiknek 6 hónap kell.
Ez már a nem menthető kategória. Ilyenkor a leghumánusabb elaltatni. Nagyobb szenvedés neki belehalni ebbe az egészbe, megvárni hogy a szervei leálljanak vagy éhenhaljon előtte (egy hónapja sincs hátra).

Én másként kezeltem volna mindenképpen. Parazita milyen típusú volt? Egysejtű vagy valamely féreg? A klion akkor ideális ha egysejtű fertőzése van, de abból is rendszerint több kezelést szoktak adni 2 hetes eltérésekkel. Férgek és más parazitáknál fenbendazol, ámbár kicsit problémás adagolni. Gombásodás bélből nem kezelhető gyógyszeresen, metilénkék annyi neki mint halottnak a csók, ilyenkor érdemes kicsit savanyítani a vizet tőzeggel, égerrel, tebangal. A gombásodás az mindig csak tünet, ha az állat rendbejön az is elmúlik. A fő probléma, hogy már rég megfertőződött és belülről szétették a paraziták. Ha már a klionból nem lehetett több kúrát csinálni, ami után egyébként mindig javulni kezd az axi. Én beledobtam volna enrofoxacin-ba a klion után rögtön és halálig ott tartottam volna, mivel a szernek legalább 2-3 hónap kell hogy kifejtse hatását kellőképpen. De ez mostmár teljesen mindegy, a jövőre nézve hagyom itt ezt a hozzászólást.
Mielőtt mindenki orrba-szájba klion-ozna - nagyon-nagyon máj és vese károsító szer, lehet, hogy 2-3 évvel később az axi a klion okozta károsító hatásokba hal bele.

Szerintem engedd el. Később sokkal rosszabb lesz a tudat, hogy ennyit vártál ezzel a döntéssel abban bízva hogy jobban lesz, ő már nem lesz jobban, nagyon sajnálom.
Voltam ebben a cipőben, ilyen vékony axival.

Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Avatar
Maya
Adminisztrátor
MAF tanácsadó:
MAF tanácsadó:
MAF Ajánlásával:
MAF Ajánlásával:
 
Hozzászólások: 1014
Csatlakozott: 2012.03.18. 22:46
Tartózkodási hely: Dány

Re: Beteg axi SOS új gazdát keres

HozzászólásSzerző: Sly » 2017.03.02. 15:14

Sly » 2017.02.24. 08:31 írta:Sziasztok!

Tudom, hogy nem ez a megfelelő topik (az adok-veszekbe is betettem), de hátha ezt előbb olvassa valaki...
Sürgősen új gazdát keresek kb 1 éves, vadas színű, 14 cm-es BETEG aximnak, Samunak.
Én már december közepe óta próbálom jobb formába hozni, de úgy látom hiába... Borzasztóan sovány és a kopoltyúja is borzalmasan néz ki.
Most végső elkeseredésemben megpróbálok egy olyan új gazdát keresni, aki talán megmentheti... mert sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkezik, mint én.
Ha van ilyen ember kérem jelentkezzen a rachlet@freemail.hu címen.
Helyileg Várpalotán vagyunk, de 50 km-es körzetben el tudom vinni.

Köszönöm

Sly

Előre bocsi a nem ide vágó témáért...

Tegnap végleg elbúcsúzott tőlünk Samu. Nem mosolyog többé már rám... Elaltattuk. :( :(
Nyugodj békébe kicsi Samu! :(

Ez mind elkerülhető lett volna, ha nem lenne ennyi gátlástalan szaporító, akik ontják magukból a beteg állatokat a könnyű haszon reményében,
és a hozzá nem értő vagy felelőtlen állatkereskedő, aki úgy ad el állatot, hogy nem mondja el (vagy nem tudja), hogy kell egy axit tartani!Rosszul vagyok mikor ilyet olvasok, hogy "az axit könnyű tartani, tartásuk hasonló a nagyobb halakéhoz".
Sok állat és gazda szenvedte már meg ezt... :(
Mi max csak annyit tudunk tenni, hogy ha ilyet látunk megpróbáljuk felhívni az eladó figyelmét... az már a ő lelkiismeretén múlik, hogy megfogadja e...
Pont ma láttam egy ilyen hirdetést (gondolhatjátok hogy éreztem magam), és meg is írtam a hirdetőnek, normálisan (de tényleg!), hogy írja át a hirdetését, mert nem valós amit állít... hát kíváncsi leszek...

Sly
Sly
Fórumozó
 
Hozzászólások: 36
Csatlakozott: 2016.04.02. 18:36

Re: Beteg axi SOS új gazdát keres

HozzászólásSzerző: Maya » 2017.03.02. 15:49

Sly » 27 perccel ezelőtt írta:

Nagyon sajnálom az axit és részvétem. :(

Jól látod a helyzetet sajnos, ha kevesebb szaporító lenne akkor a fórum eü részlege is valóban jóval rövidebb volna. Sajnos nekem is halt meg axim az indokolatlan szaporítás eredményeként, ha csak életem első axijára gondolunk akivel a gerincferdülés végzett, hacsak a vaksira, a törpenövésűmre és még egy fél tucat hanyag szaporításból származó axi. :(

Viszont ha levonjuk a szaporítók hanyagságát még így is maradnak betegségek amik ellen semmit sem tehetünk, mert még nem kínálják tálcán az axispecialista dokikat. A bél gombásodás is egy ilyen dolog, nincs gyógyszer amivel kezelni lehetne. Nézed, vársz és reménykedhetsz maximum, hogy jobban lesz. Érdemes az axikon egyébként egy jelentős zsírréteget hagyni, mert betegség esetén ez az életét fogja megmenteni, amikor nem lesz hajlandó 4-6 hónapig enni. A regenerációs folyamatuk nagyon hosszú ideig és nagyon lassan történik, rendszeresen mire hatna 3 hónap után a gyógyszer az állat egyszerűen éhenhal.

Én már nem is merek hirdetéseket nézni, mert csak felb*szom magam rajtuk. Mindig rájövök, hogy egyedül nem fogom tudni megváltani a világot, felesleges hülyékkel vitázni.

Remélem azért nem ment el teljesen a kedved az axizástól.

Üdv,
Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Avatar
Maya
Adminisztrátor
MAF tanácsadó:
MAF tanácsadó:
MAF Ajánlásával:
MAF Ajánlásával:
 
Hozzászólások: 1014
Csatlakozott: 2012.03.18. 22:46
Tartózkodási hely: Dány

Mi lehet a probléma?

HozzászólásSzerző: Hajnisz » 2017.05.13. 11:58

Sziasztok. Nemrég vettem egy egészséges albínó axit egy kereskedésben, kb 1 évesre saccolom. Tudni kell, hogy külföldön vagyok így ő is itt van. DE! 3 napra itthagytam ugyanis haza kellett utaznom temetésre, hagytam élelmet neki, a levegőztető és a fűtőszál is ment. Mire visszaértem az egész víz bűzlött és koszos volt. Tudom, felelötlenség volt :( Ekkor vettem észre hogy az Axim az egész szarvát eltűntette valószínű a víz minősége miatt amit már orvosoltam. Vettem jó pár desztilláltvizet ami eddig jónak is bizonyult elkezdett visszanőni a kopoltyúja, evett és jól érezte magát. Ma reggelre viszont az egész testén vörös csíkok jelentek meg mintha erek lennének. Nem tudom mit kezdjek ezzel nagyon el vagyok keseredve emiatt. Ma már enni sem akart, tegnap még minden rendben volt. Mit tegyek? :(
Hajnisz
Újonc
 
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: 2017.05.13. 11:17

Re: Mi lehet a probléma?

HozzászólásSzerző: Maya » 2017.05.13. 18:30

Hajnisz » Ma, 11:58 írta:Sziasztok. Nemrég vettem egy egészséges albínó axit egy kereskedésben, kb 1 évesre saccolom. Tudni kell, hogy külföldön vagyok így ő is itt van. DE! 3 napra itthagytam ugyanis haza kellett utaznom temetésre, hagytam élelmet neki, a levegőztető és a fűtőszál is ment. Mire visszaértem az egész víz bűzlött és koszos volt. Tudom, felelötlenség volt :( Ekkor vettem észre hogy az Axim az egész szarvát eltűntette valószínű a víz minősége miatt amit már orvosoltam. Vettem jó pár desztilláltvizet ami eddig jónak is bizonyult elkezdett visszanőni a kopoltyúja, evett és jól érezte magát. Ma reggelre viszont az egész testén vörös csíkok jelentek meg mintha erek lennének. Nem tudom mit kezdjek ezzel nagyon el vagyok keseredve emiatt. Ma már enni sem akart, tegnap még minden rendben volt. Mit tegyek? :(

Szia!

Elszámoltam gyorsan százig.
A fűtőszál minek? Ez az élőlény 18-20 fokos ideális hőmérsékleten él, de bőven kibírja egészen 5 fokig. Tehát ezt az élőlényt hűteni kell, nem fűteni. 24 fok fölött halálos hőgutát kaphat.
Beraktad egy olyan akváriumba amelynek nem volt beállt biológiája, nem mentek végbe a megfelelő bomlási folyamatok, így folyamatos mérgezésnek volt kitéve az állat, a fűtés pedig még jobban fokozta ezt(plusz beraktál neki rengeteg élelmet ami fokozza a vízterhelést a bomlással), valószínűleg kemény ammónia-nitrit mérgezést kapott, némi hőgutával - mindkettő halálos magában.
Azonnali 100% vízcsere hideg vízzel, vízelőkészítő használatával(JBL Biotopol). Fűtést megszüntetni és imádkozni.
Szűrőt kipucolni, indító baktériumkultúra adása ajánlott (pl. GreenBacter) és betartani a kezdő akvárium indítási szabályokat.
Cikk: viewtopic.php?p=5078#p5078
Akvárium indulás utáni gondozása:
- Belső szűrőt hetente ellenőrizzük, és ha kell leszívott akváriumvízben a mulmot finom nyomkodással távolítsuk el!
- Az üvegről a filmréteget algakaparóval távolíthatjuk el.
- 1. héten: minden nap 30% vízcsere
- 2. héten: minden másnap 30% vízcsere
- 3. héten: 2 alkalommal 30% vízcsere
- 4. héten: 1 alkalommal 30-50% vízcsere
- Hetente ellenőrizzük a vizet JBL 6 in 1 gyorsteszttel és Seachem ammonia alert érzékelővel.
- Ha minden rendben, jöhetnek az állatok.

Azaz az előőrs, mert a baktériumjaink bár elszaporodtak 3-4 hét alatt, még kevesen vannak, számuk igazodni az akvárium szennyező anyagaihoz. Ha hirtelen sok élőlényt tennénk be és nagyon sok szennyeződést termelnének, a bacik nem bírnák az iramot és mérgezés lépne fel. Ezért fokozatosan kell az állatokat betelepíteni. Ha több fajban gondolkozunk, akkor először a "takarító brigádot" telepítsük, ilyenek az algázók, vagy garnélák, majd 3-4 hetente jöhet a többi élőlény is. Haladó akvaristák fel tudják gyorsítani az akvárium indulását és az állatok telepítését, de ezt kezdőknek nem ajánlanám!

Mielőtt bárki állattartásra adja a fejét, miért nem olvas utána az adott állatfaj igényeinek? Vagy egyáltalán az akvarisztika alapjainak? Ez az állat nem kezdőknek való és főleg nem kezdő akvaristának. Nagyon-nagyon sok információ rendelkezésre áll a fórumon, kérlek olvasgasd, legfőképp innét kezdve.
Alap tartási tájékoztató: viewtopic.php?p=5482#p5482

Üdv,
Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Avatar
Maya
Adminisztrátor
MAF tanácsadó:
MAF tanácsadó:
MAF Ajánlásával:
MAF Ajánlásával:
 
Hozzászólások: 1014
Csatlakozott: 2012.03.18. 22:46
Tartózkodási hely: Dány

Fehér valami a kloákán

HozzászólásSzerző: bakamate » 2018.05.01. 23:15

Sziasztok!
Le is írom a problémát: Október óta van meg az axi, valószínűleg lány. Utoljára kb. 8 napja evett, azóta nem. A földigilisztát szereti, de ha rá is harap, kis küzdelem után kiköpi (eddig nem ez volt). Szárított tubifexxel próbálkoztam, azt néha-néha megette korábban, most semmi. Vettem (hivatalosan halaknak való) pasztillákat is, mert az összetétel megfelelőnek tűnt, de nem érdekli. Még múlt héten kértem tubifexet (élőt) egy állatkereskedésben, de nem érkezett meg, holbap viszont veszek egy másik helyen.
A körülményei nem változtak, melegebb volt a víz (23 celsius), de azóta átt lett helyezve egy árnyékosabb, hűvösebb helyre.
További megjegyzés, hogy pár napja kis fehér valami jelent meg a kloákájában, de eltűnt, kijött. Erről küldök képet is, magáról az állatról holnap tudok. Egyébként fogyást nem láttam rajta, da fura puffadást, dagadást sem. A kopoltyúi lettek talán kisebbek, de lehet, hogy csak én látom bele.
Külföldi fórumokon már érdeklődtem korábban, de nem reagáltak igazán.
Segítsetek, kérlek, nem is az a lényeg, hogy engem stresszel, de neki legyen jó.
Mit adjak neki, esetleg valami beavatkozást ajánlotok, vagy csak etessem folyamatosan, hátha rákap?
Csatolmányok
cxcxc.JPG
Ez volt a fenekénél
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Maya 2018.05.02. 22:17-kor.
Ok: Nem adtál témacímet, javítottam, de kérlek olvasd el a házirend ezen részét! Köszi! Maya
bakamate
Fórumozó
 
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: 2018.05.01. 23:03

Re: Fehér valami a kloákán

HozzászólásSzerző: Maya » 2018.05.02. 22:32

bakamate » Tegnap, 23:15 írta:Sziasztok!
Le is írom a problémát: Október óta van meg az axi, valószínűleg lány. Utoljára kb. 8 napja evett, azóta nem. A földigilisztát szereti, de ha rá is harap, kis küzdelem után kiköpi (eddig nem ez volt). Szárított tubifexxel próbálkoztam, azt néha-néha megette korábban, most semmi. Vettem (hivatalosan halaknak való) pasztillákat is, mert az összetétel megfelelőnek tűnt, de nem érdekli. Még múlt héten kértem tubifexet (élőt) egy állatkereskedésben, de nem érkezett meg, holbap viszont veszek egy másik helyen.
A körülményei nem változtak, melegebb volt a víz (23 celsius), de azóta átt lett helyezve egy árnyékosabb, hűvösebb helyre.
További megjegyzés, hogy pár napja kis fehér valami jelent meg a kloákájában, de eltűnt, kijött. Erről küldök képet is, magáról az állatról holnap tudok. Egyébként fogyást nem láttam rajta, da fura puffadást, dagadást sem. A kopoltyúi lettek talán kisebbek, de lehet, hogy csak én látom bele.
Külföldi fórumokon már érdeklődtem korábban, de nem reagáltak igazán.
Segítsetek, kérlek, nem is az a lényeg, hogy engem stresszel, de neki legyen jó.
Mit adjak neki, esetleg valami beavatkozást ajánlotok, vagy csak etessem folyamatosan, hátha rákap?

Szia!

Üdv a fórumon!

A teljes kép kedvéért, nagyon kevés információt adtál meg. Mekkora az állat, mennyi idős? Van előtt-utána kép a betegsége óta? Mit lehet tudni a víz paraméteriről, milyen a szűrés típusa, mekkora akváriumhoz? Nitrit-nitrát értékét mérni szoktad?

A fő probléma, hogy ami a kloákájából lógott kifelé, egy fehér nyálkás széklét, ami egy nagyon beteg gyomor és bélrendszerre utal. Alapvetően ez egy gyomor-bélrendszeri fertőzés amit okozhat parazita ésvagy baktérium. Első körben egzotikus állatorvos egy széles spektrumú antibiotikumot fog indítani, aminek jó 1 hónap kell hogy ténylegesen hasson, akár hűtőzéssel egybekötve. (Dr. Schütz Éva - ExoPet Állatgyógyászati Centrum Budapest Jász u. - doktornőnek van a LEGNAGYOBB tapasztalata axikkal). Vízbe kell tenni majd a kapott gyógyszert, az állatot pedig karanténba kell helyezni.

Fogyás, étvágytalanság és a legjellemzőbb ez a fehér széklet gyakori tünet. Magától nem fog meggyógyulni, végignézed ahogy egyre elutasítja a táplálékot majd éhenhal. Amikor ilyen tünet van az már nagy problémát jelent. A kopoltyú leromlása pedig csak megerősíti ezt. Nem ritka eset, a legesleg gyakoribb megbetegedés axiknál, sok állatomat sikerül halál széléről visszarángatni fertőzésekből, de leggyengébbeket mindig elvitte sajnos. Szinte egy elkerülhetetlen dolog, az ember vagy beviszi a kezével, élő táplálékkal, új növénnyel, új állattal az új baktériumokat vagy pedig ne felejtsük el, hogy ezek a baktériumok egy kis számban folyamatosan a vízben élnek (bélben millió számra), arra várva, hogy az állat legyengüljön és fölszaporodjon. Ezért fontos a vízminőség, mert egy mérgező víz esetén sokkal könnyebb dolga van a baciknak az axikkal szemben, ha már alapvetően le vannak gyengülve.

Táplálék tekintetébe a jövőben sürgős változásokat javasolnék, mert némelyik szintén tönkre tudja tenni az emésztést vagy meggyengíteni. Ilyen főleg a szárított táplálékok melyek teknősöknek vannak kitalálva, vagy különböző haltápok - nagyon sok nedvességet vonnak el az emésztőrendszerből és felületük miatt simára csiszolják a beleket. A giliszta egymagában tökéletes, mellé élő tubifex, élő vörös szúnyoglárva, fagyasztott sprotni (pl. Lidl 1 kg 500 Ft), 2 hetente 1-1 falat pulyka máj vagy szív, mellé JBL NovoLotl axolotl étrendkiegészítő táp. Egy ilyen étkezés során minden szükséges vitaminhoz és a mi fontosabb enzimhez hozzájutna ami szükséges lenne (az i-re az tenné a pontot, ha kapható lenne bárhogyan édesvízi garnéla/apró rák - de ez van, nálunk nincs.)

Szóval állatorvos kéne, de az eset nem SOS témakörbe tartozik.

Üdv,
Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Avatar
Maya
Adminisztrátor
MAF tanácsadó:
MAF tanácsadó:
MAF Ajánlásával:
MAF Ajánlásával:
 
Hozzászólások: 1014
Csatlakozott: 2012.03.18. 22:46
Tartózkodási hely: Dány

Re: Fehér valami a kloákán

HozzászólásSzerző: bakamate » 2018.05.03. 18:56

Maya » Tegnap, 22:32 írta:

Köszi a választ.
A helyzet az, hogy ajándékként kaptam őt, ezért sajnos azóta folyamatosan kell tanulnom a tartásukról. Ezért például a nitrit-nitrát teszt is elkerülte a figyelmem, sose mértem. Nem tudom, milyen idős, de sokat nőtt, mióta nálam van, az ujja végén a fekete pöttyök 2-3 hónapja jelentek meg. Azt mondanám, olyan 22 centis. 40 literes akváriummal érkezett, egy Aquael márkájú szűrő van benne.
Egzotikus állatorvos ahogy látom, nincs a környékünkön (Tolna megye).
Ami bíztató jel, hogy a kopoltyúi sokkal szebbek lettek tegnap.
Betegség előtti legfrissebb kép februári, ma is lőttem róla egyet, ezeket csatolom.
Februárban:
20180218_105404.jpg
Februárban

Ma:
axi.JPG
Ma
bakamate
Fórumozó
 
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: 2018.05.01. 23:03

Re: Fehér valami a kloákán

HozzászólásSzerző: Maya » 2018.05.05. 14:29

bakamate » 2018.05.03. 18:56 írta:Szia!

Jaj. Nagyon rossz baleset egy egzotikus állatot ajándékba kapni, mert rengeteg speciális igénye van. Az a probléma, hogy a te esetedben hiányoznak az alapok. Egy 22 cm-es állatot nem tartunk 40 L-es akváriumba... amiért egy nagytestű kutyát sem egész életében egy 2x2m kennelben. Tehát ennek az állatnak szüksége van élettérre (és arra, hogy a létezésével ne fojtsa meg magát a vízben - a mérgező anyagoktól) és ez rettentő kevés, pláne, hogy a biológiai egyensúly ilyen kicsi akvárium esetében ilyen gyér szűréssel neheze tartható fenn. Most linkelni fogok két olvasmányt amit érdemes lenne elolvasnod.

Alap tartási tájékoztató : viewtopic.php?p=5482#p5482
Akvarisztika alapismeretek, közepétől izgalmasabb amikor bejön az említett nitrogén körforgás: viewtopic.php?p=5078#p5078

Nagyon vékony az axi nősténynek, ennél kövérebbnek kéne lennie. Sajnos elég homályos a második kép, de az első kép tippje alapján már akkor felnőtt volt az axi.

Nem tudok annál jobbat mondani, hogy egzotikus állatorvos, hűtőzéssel karöltve. Pécsen sincs egzotikus állatorvos? Valójában neked csak a gyógyszer kéne, mégha ő szakmailag nem is tud hozzáfűzni semmit.

Üdv,
Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Avatar
Maya
Adminisztrátor
MAF tanácsadó:
MAF tanácsadó:
MAF Ajánlásával:
MAF Ajánlásával:
 
Hozzászólások: 1014
Csatlakozott: 2012.03.18. 22:46
Tartózkodási hely: Dány

Rosszul van

HozzászólásSzerző: Judit34 » 2018.05.05. 21:19

Szia.
Segitséget szeretnék kérni két axolotlm van ezzek közül az albinom elég rohamosan kezd rosszul lenni fogalmam nincs mitöl nagyon sovány lett,nem eszik kezd a böre leválni.
Fogalmam nincs mit tegyek kérném hogy valami segitséget tanácsot adna.
Üdv.
Judit34.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Maya 2018.05.05. 22:32-kor.
Ok: Nem adtál témacímet, javítottam, de kérlek olvasd el a házirend ezen részét! Köszi! Maya
Judit34
Újonc
 
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: 2018.05.05. 20:55

Re: Rosszul van

HozzászólásSzerző: Maya » 2018.05.05. 22:40

Judit34 » Ma, 21:19 írta:Szia.
Segitséget szeretnék kérni két axolotlm van ezzek közül az albinom elég rohamosan kezd rosszul lenni fogalmam nincs mitöl nagyon sovány lett,nem eszik kezd a böre leválni.
Fogalmam nincs mit tegyek kérném hogy valami segitséget tanácsot adna.
Üdv.
Judit34.

Kedves Judit!

Nyugodjon meg első körben. Ennél nekünk jóval több adat kéne, hogy bármi tudjunk tanácsolni. Semmit nem tudtunk meg az állatról, kórelőzményéről, tartási körülményekről, de még a pontos tüneteket sem.

Ami fontos lenne:
Állat kora, neme, mikor volt utoljára egészséges étvágya, egészséges fizikuma, esetleg kép kellene az egészséges állapotáról. Mikor kezdődött a probléma, hogyan kezdődött, mivel próbálkozott hogy megoldódjon a helyzet, mivel eteti vagy mivel próbálta meg etetni, milyen az állat széklete. Mekkora akváriumban él, milyen a szűrés típusa, milyen a hőmérséklet, milyenek a víz főbb paraméterei ammónia-nitrit-nitrát értékei, esetleg ph és keménység értéke. Milyen gyakoriak a vízcserék, mivel kezeli a vizet? Van esetleg kép a mostani állapotáról?

Egy biztos egy fogyás sem történik meg egyik pillanatról a másikra, hanem egy hosszú leépülés eredménye. A bőrleválás is több mindentől lehet jellemzően hőguta, bakteriális fertőzés vagy vízben felgyülemlő vegyületek mérgezése okozza, de maga a tünet - nagyon súlyos - életveszélyes állapot.

Tehát információk nélkül nemhogy a sötétben tapogatózunk, de még azt sem tudjuk, hogy sötét van. Tanácsot kizárólag akkor fogunk tudni, ha felmértük az állat állapotát, mert könnyen félrekezelhető tényleges diagnózis nélkül - még a legjobb szándékkal is.

Üdv,
Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Avatar
Maya
Adminisztrátor
MAF tanácsadó:
MAF tanácsadó:
MAF Ajánlásával:
MAF Ajánlásával:
 
Hozzászólások: 1014
Csatlakozott: 2012.03.18. 22:46
Tartózkodási hely: Dány

Sos

HozzászólásSzerző: Viki666 » 2018.05.06. 08:39

Sziasztok!Segítséget szeretnék kérni mert félek hogy elpusztul az egyik axim.Be van duzzadva a kloákája,sokkal kisebbek lettek a fején a kis szőrök és mintha kicsit be lenne görbülve a farka+ki van fehéredve.
Viki666
Fórumozó
 
Hozzászólások: 2
Csatlakozott: 2018.05.06. 08:19

Re: Fehér valami a kloákán

HozzászólásSzerző: bakamate » 2018.05.06. 10:23

Maya » Tegnap, 14:29 írta:
bakamate » 2018.05.03. 18:56 írta:Szia!
Köszi a választ.
A helyzet az, hogy ajándékként kaptam őt, ezért sajnos azóta folyamatosan kell tanulnom a tartásukról. Ezért például a nitrit-nitrát teszt is elkerülte a figyelmem, sose mértem. Nem tudom, milyen idős, de sokat nőtt, mióta nálam van, az ujja végén a fekete pöttyök 2-3 hónapja jelentek meg. Azt mondanám, olyan 22 centis. 40 literes akváriummal érkezett, egy Aquael márkájú szűrő van benne.
Egzotikus állatorvos ahogy látom, nincs a környékünkön (Tolna megye).
Ami bíztató jel, hogy a kopoltyúi sokkal szebbek lettek tegnap.
Betegség előtti legfrissebb kép februári, ma is lőttem róla egyet, ezeket csatolom.
Februárban:
20180218_105404.jpg

Ma:
axi.JPG

Szia!

Jaj. Nagyon rossz baleset egy egzotikus állatot ajándékba kapni, mert rengeteg speciális igénye van. Az a probléma, hogy a te esetedben hiányoznak az alapok. Egy 22 cm-es állatot nem tartunk 40 L-es akváriumba... amiért egy nagytestű kutyát sem egész életében egy 2x2m kennelben. Tehát ennek az állatnak szüksége van élettérre (és arra, hogy a létezésével ne fojtsa meg magát a vízben - a mérgező anyagoktól) és ez rettentő kevés, pláne, hogy a biológiai egyensúly ilyen kicsi akvárium esetében ilyen gyér szűréssel neheze tartható fenn. Most linkelni fogok két olvasmányt amit érdemes lenne elolvasnod.

Alap tartási tájékoztató : viewtopic.php?p=5482#p5482
Akvarisztika alapismeretek, közepétől izgalmasabb amikor bejön az említett nitrogén körforgás: viewtopic.php?p=5078#p5078

Nagyon vékony az axi nősténynek, ennél kövérebbnek kéne lennie. Sajnos elég homályos a második kép, de az első kép tippje alapján már akkor felnőtt volt az axi.

Nem tudok annál jobbat mondani, hogy egzotikus állatorvos, hűtőzéssel karöltve. Pécsen sincs egzotikus állatorvos? Valójában neked csak a gyógyszer kéne, mégha ő szakmailag nem is tud hozzáfűzni semmit.

Üdv,
Maya

Köszönöm a segítőkészséget, örülök, hogy van egy hely, ahova az axitartók fordulhatnak tanácsért.
Sajnos Remedios (mert ez volt a neve) ma reggel elpusztult. Azért is rossz ez, mert tegnap-tegnapelőtt már újra evett és sokkal jobban nézett ki. Mikor felkeltem, még úszkált, aztán mikor másfél óra múlva megnéztem, már nem élt.
Azért ez a pár nap folyamatos orvoskeresésről szólt nekem, próbáltam szakembert találni, de vidéken ez elég nehéznek bizonyult.
Nem tudom, hogy az én hozzá nem értésem miatt pusztult-e el, vagy az ilyen betegségek tényleg elkerülhetetlenek, de annyi tanácsom lenne mindenkinek, hogy az axolotl beszerzése előtt ne csak az otthoni feltételeket teremtsétek meg, hanem keressetek egy közeli, hozzáértő állatorvost is. Nekem biztos tudott volna segíteni.
bakamate
Fórumozó
 
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: 2018.05.01. 23:03

Re: Fehér valami a kloákán

HozzászólásSzerző: Maya » 2018.05.06. 12:40

bakamate » Ma, 10:23 írta:Köszönöm a segítőkészséget, örülök, hogy van egy hely, ahova az axitartók fordulhatnak tanácsért.
Sajnos Remedios (mert ez volt a neve) ma reggel elpusztult. Azért is rossz ez, mert tegnap-tegnapelőtt már újra evett és sokkal jobban nézett ki. Mikor felkeltem, még úszkált, aztán mikor másfél óra múlva megnéztem, már nem élt.
Azért ez a pár nap folyamatos orvoskeresésről szólt nekem, próbáltam szakembert találni, de vidéken ez elég nehéznek bizonyult.
Nem tudom, hogy az én hozzá nem értésem miatt pusztult-e el, vagy az ilyen betegségek tényleg elkerülhetetlenek, de annyi tanácsom lenne mindenkinek, hogy az axolotl beszerzése előtt ne csak az otthoni feltételeket teremtsétek meg, hanem keressetek egy közeli, hozzáértő állatorvost is. Nekem biztos tudott volna segíteni.

Nagyon sajnálom és részvétem az axi miatt. Az a baj, hogy ha ilyen gyorsan lezajlott nála a fertőzés akkor a gyógyszeres kezelés se mentette volna meg, csak akkor ha jóval korábban megkezdődik. Többféle kezelés van az 1hetes kúrától az 1-3 hónapig tartóig. Ezt az időszakot szinte végig szokták koplalni és felhasználják a zsírrétegüket. Tehát ha ilyen késői szakaszban lett felfedezve a betegsége már gyógyszerrel sem lett volna megmenthető.

Egyébként tudtunk volna segíteni ha találsz legalább kutya-macska állatorvost (egy értelemes jófejet), mert nekik is van ez a gyógyszerük csupán el kellett volna mesélni neki a történetet mennyit szeretnél és mire fogod használni(ha ottvagy nála telefonon keresztül akár beszéltünk volna dokival), pár száz forintos készítmény - de esetünkben ez sem menthette volna meg.

Mostmár ne emészd rajta magad, sajnos így alakult. Vannak olyan durva fertőzések is amelynek az első tünetétől az állat haláláig csak néhány óra telik el, tehát 1 nap alatt végbemegy és elpusztul az állat.

Viszont ha volt társa az akváriumban mindenképpen egy erős akvárium fertőtlenítést és újraindítást javasolok. Mert az ilyen fertőzések könnyen terjednek állatról-állatra és lerakódnak a tereptárgyakon, szűrőben, akvárium falán.

Üdv,
Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Avatar
Maya
Adminisztrátor
MAF tanácsadó:
MAF tanácsadó:
MAF Ajánlásával:
MAF Ajánlásával:
 
Hozzászólások: 1014
Csatlakozott: 2012.03.18. 22:46
Tartózkodási hely: Dány

Re: Sos

HozzászólásSzerző: Maya » 2018.05.06. 21:36

Viki666 » Ma, 08:39 írta:Sziasztok!Segítséget szeretnék kérni mert félek hogy elpusztul az egyik axim.Be van duzzadva a kloákája,sokkal kisebbek lettek a fején a kis szőrök és mintha kicsit be lenne görbülve a farka+ki van fehéredve.

Kedves Viki!

Nyugodjon meg első körben. Ennél nekünk jóval több adat kéne, hogy bármi tudjunk tanácsolni. Semmit nem tudtunk meg az állatról, kórelőzményéről, tartási körülményekről, de még a pontos tüneteket sem.

Ami fontos lenne:
Állat kora, neme, mikor volt utoljára egészséges étvágya, egészséges fizikuma, esetleg kép kellene az egészséges állapotáról. Mikor kezdődött a probléma, hogyan kezdődött, mivel próbálkozott hogy megoldódjon a helyzet, mivel eteti vagy mivel próbálta meg etetni, milyen az állat széklete. Mekkora akváriumban él, milyen a szűrés típusa, milyen a hőmérséklet, milyenek a víz főbb paraméterei ammónia-nitrit-nitrát értékei, esetleg ph és keménység értéke. Milyen gyakoriak a vízcserék, mivel kezeli a vizet? Van esetleg kép a mostani állapotáról?

Alap tartási tájékoztató : viewtopic.php?p=5482#p5482
Akvarisztika alapismeretek, közepétől izgalmasabb amikor bejön a nitrogén körforgás: viewtopic.php?p=5078#p5078

Sorjában a tippmix. Mert nem tudom adatok nélkül mit vár el tőlünk, de ne érje szó a ház elejét.

Kloáka megnagyobbodás:
1.hímeknél normális, hiszen a spermatofórákat itt tárolja el mielőtt lerakná azokat
2.kloáka előesés - szinte benne van a nevében, az állat végbe kiesik a kloáka nyílásán
3.fertőzés, bakteriális vagy parazita okozta
4.sérülés
5.elzáródás
Mekkora a nagyobbodás, milyen a színe, milyen a fomája, van-e valami ott ami azelőtt nem volt? Van róla kép?

Szőrök?
Az állat testén egy darab szőrszál nincs.
Esetlegesen az állat fején található külső kopoltyúra céloz? Millió oka lehet miért megy össze.
A kopoltyú állapota mindig az állat állapotát tükrözi vissza, tehát szinte az összes betegség kísérőtünete, kép nélkül most nincs tippmix.

Farkok görbülése is nagyon sok komoly betegség kísérőtünete, túl sok mindenhez kapcsolható, hogy leírjam.

Kifehéredés. Annak függvényében, hogy azt sem tudjuk milyen színű állatról van szó...nagyon nehéz bármit mondani. Az állat testének melyik részén, mekkora felületet, milyen színárnyalatú?? Kép van róla esetleg.
1.gombásodás
2.pigmentáció - ez normális mint embernél az anyajegy
3.bőr ésvagy nyálkahártya fertőzése
4.nyálkahártya leválása
5.stressz
6.vízminőség romlásából adódó sérülések (maró anyag hatására emlékeztető sebek)
7.sérülés
8.hőguta

Kérlek legyél nagyon pontos, mert a jelenlegi fogalmazásod jelenti a különbséget élet és halál között.

Üdv,
Maya
Maya
A házirend be nem tartása büntetést von maga után!
Leggyakoribb hibák: túl sok enter, nem megfelelő témába írás, témacím elhagyása.
Avatar
Maya
Adminisztrátor
MAF tanácsadó:
MAF tanácsadó:
MAF Ajánlásával:
MAF Ajánlásával:
 
Hozzászólások: 1014
Csatlakozott: 2012.03.18. 22:46
Tartózkodási hely: Dány

Re: Sos

HozzászólásSzerző: Viki666 » 2018.05.20. 15:50

Kedves Maya,már aznap este elpusztult,jah és nem csak a fogalmazásomon múlt hanem a válaszadók gyorsaságán is:)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Maya 2018.05.20. 22:30-kor.
Ok: Nem adtál témacímet, javítottam, de kérlek olvasd el a házirend ezen részét! Köszi! Maya
Viki666
Fórumozó
 
Hozzászólások: 2
Csatlakozott: 2018.05.06. 08:19

Előző

Vissza: Egészségügyi kérdések

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron